Üvegpohár

Nincs elég jó pohár, amivel a Főzdefeszt látogatói elégedettek lennének. Ennek mi összességében örülünk, mert nem csak hogy sikeresen leszokott a közönség a műanyag pohárból való sörözésről, hanem válogat a poharak között, gyűjti ha tetszik neki, eldobja ha túl nagy, reklamál a szebbért, jobbért, hol a masszívabb poharat, hol a filigránt kéri, szerencsére nem mindegy miből fogyasztja a kedvenc italát. Jó sört, jó pohárból, mi ebben osztozunk, és igyekszünk profi poharakat kínálni a sörfanoknak.

A Főzdefeszten tehát továbbra is a helyszínen megvásárolt logózott üvegpohárral sörözhetnek a látogatók, amely koncepció a kapudíjat hivatott kiváltani. Éppen ezért mindegyik Főzdefeszthez másik pohár dukál.

A tavalyi évben már találkozhattatok a Craft Master szortiment egyik darabjával (Craft Master One), most viszont a szeptemberi rendezvényre a Craft Master Two poharat választottuk, amely hasonlóan a június pohárhoz szintén egy modern, speciális sörös pohár, valamivel vastagabb fallal, kellemes fogással. A pohár felső részénél kialakított kerek kontúr, hajlított sziluett emeli a sörök aromáját, felfrissíti az utolsó kortyokat, ennélfogva javítja a sörözés élvezetét.

Poharakat a sör árusoknál valamint a Főzdefeszt Shopban vehetsz, és a “Poháröblítő” pontoknál öblítheted el.

A megvásárolt poharat természetesen mindhárom nap használhatod!
Ára: 1250 Ft

A pohárral egyben jegyet váltottál a Főzdefesztre, ezért a pohár nem visszaváltható, és az előző poharak nem használhatók. Ha nincs rá szükséged, és nem jössz ki többet, leadhatod a pohárpontnál.

​Élvezetes sörözést Mindenkinek!

Partnereink